A legtöbb szakkönyv azt írja, hogy hat hónapos koráig nem tudod elkényeztetni a gyereket. Továbbmegyek, azt is írják, hogy a csecsemő csak a sírással tud kommunikálni, hiszen más még nem áll a rendelkezésére. Ennek ellenére az anyám szerint elkényeztettük a három hetes csecsemőnket azzal, hogy egy idő után felvettük, amikor sírt (hasfájós görcsök a köbön, csak a hülye nem látta és érezte), és ringattuk. Ehelyett hagyni kellett volna sírni, hogy inkább álomba zokogja magát.
Hiába magyaráztam neki, hogy egy háromhetes újszülöttnek még nincsenek ilyen rafkós technikái, ő váltig állította, hogy nagyon tudja a kiscsaj, hogy mit csinál, és kihasznál minket. Már most gyomorból ideges leszek, ha csak visszagondolok ezekre a szavakra.
Elértük a három hónapot, és nem múlt el a hasfájás. Történt egy kis incidens, és kicsit feldúlva értem haza, amikor anyám is beugrott hozzánk, és a relfektálása második mondata már ugyanarról szólt: ő már akkor megmondta, hogy nem vegyük fel a babát, és hagyjuk sírni, elkényeztettük, persze, hogy még mindig hasfájas. A hajam égnek állt.
Ha azzal, hogy a csecsemőmet - aki már 5-10-30 perce megállás nélkül görcsöl és sír - felveszem, elkényeztetem, hát én el fogom kényeztetni, és leszarom, hogy ki mit mond.
