Ha volt valami, amivel büszkélkedhettünk, akkor az az, hogy az egyébként nyafis-hasfájós babánk, aki egész nap nem tud aludni, este fél kilenc-kilenc-fél tíz körül elaludt és reggel öt-hat körül ébredt. Persze voltak kivételek, volt olyan, hogy éjjel etetni kellett, de egy rövidebb-hosszabb ringatás után többségében átaludta az éjszakát, amire mindig is úgy tekintettünk, mint valami kincsre.

Egy hete nem értem, mi történhetett, de a ringatás után elalszik kb. fél órára, majd felébred, és még másfél két óra, míg vissza tud aludni. Felsír, majd nyűglődik az ágyban, aztán egyre jobban nyifog, míg végül meg is fordul, felébred, kipattannak a szemei és elkezd sírni. Ringatja apa negyed óráig, leteszi, és már ébred is meg, sír, aztán anya, ugyanaz a helyzet, aztán megint apa jön. Mire odajutunk, hogy elalszik, mindketten hullafáradtan nézünk egymásra, és csak találgatni tudunk, mit csinálunk másképp, mit rontunk el, holnap mit tegyünk vagy ne tegyünk elalvás előtt. Adjuk mind a két cicit, vagy csak az egyiket, csináljuk újra a babamasszázst - ami az izgága volta miatt már szinte kivitelezhetetlen, játszunk vele fürdés és evés után vagy ragaszkodjunk ahhoz, hogy fürdés-evés után már alvás jön stb...

Csak abban reménykedhetünk, hogy mindez a nagy meleg miatt van. Mert ha nem, akkor nem tudom, mi a jó megoldás.