Végre normális időben alszik el a gyerek, vagyis úgy kb. fél tíz körül. A párom a számítógéphez ül, hogy lezárja a statisztikát, amelyet a babánk napi szopizási szokásairól (mennyiség, időtartam, meztelen súly stb.) vezetünk, és ilyenkor rendszerint ott is ragad a gép előtt mikor meddig (akár hajnali kettőig is). Én ezzel szemben tíz tizenegy között be szoktam dobni a törülközőt. Így általában csak akkor vagyunk együtt, amikor a picurka elalszik vagy bekomázik nyolc-fél kilenc körül - erőt gyűjtve az újabb görcsölős-síró rohamhoz -, és 20-30 perc alatt benyomjuk a vacsit. Tehát fél óra kajázásra, beszélgetésre és híradóra. Aztán a jóllakottság egy idő után engem mindig leszedál.
Tehát vacsi után a párom odaül a géphez, mereven nézi az excelt, pötyög. Én kikapcsolom a tévét, lekapcsolom a kislámpát, majd ránézek: "Gyere..., gyere te is a hálóba velem, bújjunk kicsit össze." Rámnéz, kicsit üveges tekintettel, de mégis eljuthatott az agyáig a kérésem, mert bólint. Arcot és fogat mosok, elhelyezkedem az ágyban, hallom, ahogy kikapcsolja a gépet, elindul felém, bejön a hálóba, kezében egy pár reklámújság. Erre felsír a gyerek. Összenézünk, hosszan. Várjuk, vajon folytatódik-e, vagy csak egy rossz álom kis fekiáltása volt. Folytatódik. Újra felsír, majd újra. Mindkettőnkből felszakad egy sóhaj. "Majd megyek én.", mondja, és egy perc múlva a gyerekkel a vállán jön vissza. "Látod, már anya is alszik. Aludj te is." Rájuk mosolygok.
Fekszem az ágyban, küzdök az álmossággal, hallom, ahogy le-föl járkálnak, ahogy dudorászik neki. Valamikor lefektethette, mert most visszajön az ágyba, de nincs erőm megfordulni. Hallom, ahogy lapozgatja az újságot. "Ha átolvastad, hozzád bújok.", mondom én. Vmi oks-ez-csak-reklámújság-átlapozom félét présel ki magából.
Filmszakadás.
A reggeli készülődés közben kérdezem tőle, hogy meddig olvasgatott. Nevetve kérdezi: "A reklámújságokat?" Bólintok, de én is elnevetem magam a kérdésem(ben levő ige) abszurditásán. "Pár percig", válaszol. Hmmm...
