Ez a hét olyan furcsa volt, mondtam este a páromnak. - Hogyan furcsa? - Olyan... jól furcsa.
Hat hónap után eljutottunk oda, hogy a 90-10% arány, melyből a kilencven a sírós-hasfájós időszakok száma, a 10 a pozitív élményeké (mint egy mosoly, egy új fordulás stb.), megváltozott 60-40-re. És ez iszonyú jó arány.
Persze még mindig fárasztó, még mindig egész nap fent van, és alig alszik. Kaparom a falat, mikor mások azt mesélik, hogy a gyerek délelőtt és délután is két órát alszik, az enyém meg hullafáradtam sem képes fél óránál többet összehozni. De az ébren töltött időszakból már egyre többet tölt kúszás(féleséggel)sal, már rámnevet, ha mókázom neki, van, hogy tíz percig is el tudom terelni a figyelmét valami mással. Hihetetlen élmény. Amikor a kis fogatlan mosolyt látja az ember, csak azért, mert azzal játszunk, hogy elfordítom a fejem, majd ránézek, és néha már előre kuncog, akkorát dobban a szívem, hogy majd kiesik a helyéről. Én is nevetek.
Ezen a héten kaptunk volna oltást. Én megmondtam. Azon agyaltam, hogy mindig oltások után esett vissza. Habár az orvos szerint annak nem lehet ilyen hatása, mert nem gyengíti le a szervezetet, csak erősít. Ennek ellenére mi azt tapasztaltuk, hogy az oltások mindig visszavetik a hasfájást, mely addigra már valamennyire mindig javult. Mindig akkor volt a legjobb, azon a héten, amikor oltásra kellett vinnem. Így már az ötödik hónapban azon agyaltam, hogy egy hónap múlva csak jobb lehet. És így lett. Hihetetlen. Futnék egy kört a ház körül örömömben (ha szeretnék futni) vagy készítenék egy finom süteményt, ha nem lennék ennyire kimerült. :-)
