A dokinéni szerint az oltásnak semmilyen gyengítő hatása nincs a gyerekre, csak felpörgeti a szervezetet, sokkal erősebb akkor a baba, bárhova vihetem vagy mehetek vele.
Ennek ellenére a mi picurkánk minden egyes oltás után visszaesik: kevesebbet eszik, felborul a napi rutin, a hasára megy az egész, a hasfájás már-már változni, javulni látszó tendenciájából visszaesünk egy olyan szintre, amiről azt hittem, már rég elfelejthetjük.
A harmadik dózis után az esti görcsölések éjszakába nyúltak, belázasodott, csatakosra izzadt egy szál bodyban is.
Két nappal a harmadik szuri-adag után egyedül maradtunk, apa csapatépítő tréningre ment. A hosszú hetet megkoronázta az egyedüllét. A napi éneklés, mondóka mennyiség kevésnek bizonyult arra, hogy felvegyem a versenyt a hasi görcsökkel, a sorozatos pukikkal, ami után fájdalmasan felsírt a picur. Gondoltam bevetem a nagyágyút: felmelegítettem a cseresznyepárnát, benyomtam Michael Bublé első számát a cd-ről, és leültem a fitt labdára, finoman rugóztam rajta, ezzel is ringatva. Hatott, ideig(-óráig)-percekig.
Délutánra már semmi nem volt jó, megmértem a lázát, 37,8, hát ezért verte ki a víz. Inkább nem mentünk el sétálni, helyette kapott egy kis kúpot. Maradt a labda, a karjaimba vettem, és tovább rugóztam vele finoman. Elfáradt a hátam, de eljött az este. Fürdés, az mindig móka, ez az egy, amikor jó kedvű, ez a nap fénypontja. Szopizás, esti mese, lefekvés.
Percekre elalszik, majd felsír. Édesem, mi a baj? Várok, várok, de nem, fájdalmasan sír tovább. Odahajolok, hallom, hogy jönnek a sorozatos pukik. Bíborvörös az ég alja, régen imádtam, órákig tudtam volna gyönyőrködni benne, ma már utálom, ekkor a legrosszabb Neki! Úgy megcsavarja a pociját, mint semmi más (csak a szél, a hidegfront, a melegfront, a...).
Kiveszem az ágyból, csatakos, görcsöl. Sétálok vele, nyugtatom, vizszintesen kevésbé görcsöl. Egyenletesebben lélegzik, lerakom, felsír. Hagyom. Szopizza a kezét. Én kint elpakolok még ezt azt, nem akarok lefeküdni, mert tudom, vissza kell mennem. Nem akarom így sírni hagyni, bárki bármit mond. Visszamegyek, maga alá húzza a lábát, keservesen sír. Felveszem, nem hagyja abba. Az arca sápadt, fehér, a szemöldöke piros, az orra és a szemecskéje is. Iszonyú fáradtnak tűnik. Elmondom neki az öreg néne őzikéjét. Majd lerakom. Az este folyamán még elmondom neki a nappaliban, a mi hálónkban, és az ő ágyikója mellett is.
Tizenegy körül kidől, a mese után mikor lerakom, kicsit nyöszög, de elalszik. Kiütötte magát. Gyűlölöm az oltásokat.
