Ez is az a történet, amiben mindenki tudja a tutit, és nem enged a negyvennyolcból. Az általam igen tisztelt Ranschburg Jenő azt mondja, hogy az ujjszopás a mértéktartó cumiztatásnál is jobb, a gyerek jobban és gyorsabban fejlődik, hamarabb kezd beszélni, nem akadályozza meg semmi, hogy felfedezze a világot, akkor veszi az ujját a szájába, amikor igényt tart, míg a cumi akkor is a szájába kerül, ha nem is az lenne a kívánsága stb. stb. Ugyanakkor, amikor a neten rákerestem, a legtöbben cumipártiak voltak.
A párom sokáig cumizott, ezért ő nem akarta, hogy a picur szájába cumit dugjunk. A nagymama nagyon sokáig szopta az ujját, még kisiskolás korában is, így ő folyamatosan a cumi mellett protezsált. A dédmama pedig eleve a cumikorszakban nevelte a gyerekeit, akkor is berakta a szájukba, amikor csak megnyikkantak, emiatt tőle papagájszerűen csak azt hallgattuk, hogy adjuk már a szájába a cumit. Mindez azért jött fel, mert ugyebár a kiscsillag hasfájóssága miatt állandó volt a sírás minden látogatás alkalmával. Na, de most, ha sír a gyerek, akkor az a megoldás, hogy betömöm a száját a cumival???
A legtöbb cumipárti anyuka a neten, fórumokon arról beszélt, hogy a babája "órákig" szopik, már felázott a mellbimbója, nem bírja idegekkel stb. Nálunk ilyenről szó sem volt. A picur eszik, 6-8-15-max.20 perc és amint megtelik a hasa, kész, vége, nem akar cicizni. Ő nem szopikázza a mellbimbót hobbiból. Arra használja, amire kell, csatlakozik, jól lakik, és azzal, mint aki jól végezte a dolgát, leválik rólam. Amikor fájt a hasa, vagyis sírt, görcsölt, javaslatra próbáltuk ciciztetni, de kiköpte a cicit. Na, most a cumit nem köpte volna ki? Később kiderült, hogy az apja ugyanilyen hasfájós volt, és mivel akkor a cumit mindenkinek korszak tombolt, az apja szájába is belenyomták, de semmit nem használt, köpte ki. Ha valakinek fájdalmai vannak, görcsöl, nem fogja az idegenvalamit a szájában tartani.
Ranschburg azt mondja, hogy mindig próbáld másként megoldani, nézd meg a pelusát, a hőfokot a szobában, hogy nem unatkozik-e stb. stb. Persze picurkánknál egy idő után már jól tudtuk, hogy ez kizárólag a hasfájós sírása és görcsölése, és ekkor kezdtük el bevetni a különféle módszereket (ld. hasfájós technikák), amelyekkel sorban elvéreztünk. És ebben az időszakban, semmit nem tudva az ilyen típusú szinte egész nap tartó hasfájós babákról, nyomta a sódert a női ág, hogy cumit cumit cumit neki. A párom meg ellenezte. Én meg együtt voltam egész nap a gyerekkel. Örlődtem. Mindenki olyan okos volt. Az anyám szinte minden nap elmondta, hogy még senki nem ment cumival a szájában az oltár elé. A párom szinte minden nap elmondta, hogy nem hiszi, hogy ez a megoldás, mert ha meg 3 hónaposan nem lesz többé hasfájós, akkor feleslegesen szoktattuk rá a cumira.A neten olvastam is egy-két ilyen hozzászólást, hogy az anyuka örül, hogy nem adott cumit a gyerek szájába, mert ahogy elmúlt a hasfájása, nem volt szüksége semmire a babának.
Kemény volt, nem tudtam, kire hallgassak. Én is cumiellenes voltam, ráadásul csecsemőként nem voltam se ujjszopó sem cumizós, és mindehhez jött, hogy sok olyan dolgot olvastam össze, ami inkább - ha már valami akkor - az ujjszopás felé terelt. A párom is emellett állt ki, de az egész napos sírás is kikészített. Na, nem azért, mert sírt, és ez gondot okozott volna, hanem azért aggódtam, hogy a sok sírás nem megy-e a fejlődése kárára. És kezdtem néha ki-kiborulni, hogy nekünk miért sírásból áll az egész nap, miközben mások ilyenkor élik az aranykorukat, és a mosolygós gyerekükkel babáznak, aki ettől egyre csak okosabb és okosabb.
Picurkánk mindezallatt meg eleinte a fájdalomtól az öklét tömte a szájába, aztán a ujjait, aztán megtalálta a hüvelykujját... Hát most így állunk, csak az idő mondja majd meg, hogy jól döntöttünk-e.
Sajnos már nem abban a korszakban élünk, amikor nagycsaládok vannak, és látod a mintát, látod azt, hogy az x szopizza az ujját, de vele nem foglalkoztak, a y meg cumizott, és mégis okosabb, viszont a z náluk is fejlettebb, holott szopta az ujját, de mivel sokat játszottak vele, dúdoltak neki stb., ezért időben le is szokott az ujjszopiról. A mai világban többnyire csak magunk vagyunk. Örülhetünk, ha a családban legalább egy baba hamarabb születik, mint ahogy mi vetemednénk a gyerekvállalásra. Ami meg húsz-harminc-negyven-hatvan éve volt, az hol van ma már?!! Azóta annyi kutatás, új eredmény, statisztika áll rendelkezésünkre, hogy teljesen megváltoztak a gyereknevelési módszerek. De mondok valamit, nemcsak azok, hanem a babák is!
Végezetül kis kivonat Ranschburgtól: Ha a szülő valóban törekszik a mérték betartására, sokkal egyszerűbb és szerintem hasznosabb is, ha az egész kérdést gyermekére bízza, aki orális igényeinek betöltésére cumi hiányában megtalálja az ujját. Kb. 3-14 hónapos kor között minden gyermek átesik egy ujjszopási perióduson, ami a fejlődés egészséges, normális tünete. Az ujjszopás 6-8 hónapos korban tetőzik (a kezek felfedezése és a fogzás miatt), és egészséges gyereknél 1 éves kor után fokozatosan csökken a mértéke, amikor megnő a tárgyak iránti érdeklődés. Ezért az ujjszopást többre tartom még a mértéktartó cumiztatásnál is.
