Nem tudom, ki jutott el addig, amikor már órák óta sír a gyerek, és elfogynak a szavak. Nem szólalsz meg, csak nézed a picid, már mindent végigcsináltál, amit egy hasfájós gyereknél javasoltak. Kik? A védőnő, az orvos, a barát, a szomszéd, a hasfájós gyerekek anyukája, apukája, nagymamája, a te szüleid, a férjed szülei, a nagyszülők stb., az internet, a szakkönyvek, és hadd ne soroljam.
"Miért sír a baba?" - nagyszerű könyv, csak szart sem ér, ha a gyereked komoly hasfájós. Senki nem tudja átérezni azt, amit érzel, ha nem volt ugyanolyan hasfájós a gyereke, mint a tied. Jönnek az okosságok: vedd fel, öleld magadhoz, hogy hallja a szívverésed, simogasd, rakd a pocakodra... Te meg elhiszed, hogy a baba csak szeretetre vágyik, és ebből bármelyik segíthet. Francokat. A gyerek ugyanúgy sír a karodba. És ilyenkor mit érzel egy idő után, gondolom, mondanom sem kell: szar anya vagyok, nem tudom megnyugtatni a saját babámat.
Ez nem amolyan "gazdagdombi" depresszió, persze mindenki azt gondolja, hogy "jaj, biztos csak túlreagálja", "még fiatal anyuka". És te hiába magyarázod, hogy tényleg mindent megpróbáltál már, de semmi nem segít, azt hiszik azért sír a gyerek, mert te ideges vagy. Holott azért vagy ideges, mert semmi nem segít, és a gyerek sír, és teli van a tököd a kinyilatkoztatásokkal, az így adott tanácsokkal.
Ezután már csak hab a tortán, ha az anyád (akire különben felnézel és tisztelsz, mióta az eszedet tudod) - aki hetente többször beugrik kajával, jószóval - minden nap elmondja, hogy hagyjad sírni a babát, ne vedd fel, és ne ringasd. És később szóvá teszi, hogy elkényeztetted a gyereket, ezért sír még mindig, ez nem hasfájós sírás, ez hiszti, ő hallja. Igaz, hogy felveszem a gyereket, és nem hagyja abba a sírást, igaz, hogy megfeszül a kezemben, hogy görcsöl, de a nagyanyja szerint csak megjátsza magát a három/négy/öt... hetes baba!!!
Egyelőre ennyi dióhéjban.
